turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Előzmények

laszloistvanhozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 17:40:53 (65892)
"Korábban javítottam az ilyen hibáit laszloistvan-nak, de mióta leveleztem is a témában vele, már nem érdekel..."

Ez olyan talányosan, és rám nézve kissé lesújtóan hangzik, hogy kénytelen vagyok alább közölni levélváltásunk utolsó, általam írott darabját, melyre már nem érkezett válasz - ezek szerint nem véletlenül. Egyrészt tárgyszerű adatokat is tartalmaz a téma megértéséhez, másrészt esettanulmány a vita immár többedszer ismétlődő dinamikájához.

Visszanéztem: 2012. november 3. és 2012. december 2. között 6 levélből álló levélváltásunk volt. Azzal indult, hogy udvariasan figyelmeztettél a rajzolásaimban a Lektor által talált hibákra. Ezek szinte kizárólag Track=N/A hibák voltak. Én jeleztem, hogy nem véletlen, és ez sokszor lerágott csont a fórumon, nem okvetlenül terhelnélek a részletekkel, de el sem zárkózom, ha érdemesnek tartod beszélni róla. Jött-ment néhány rövid levél, és mivel aktív, új rajzolókat is lektoráló szerkesztő voltál, de új, akivel a legaktívabb korszakunk már nem esett egybe, így időt nem kímélve, egy hosszabb levélben mégis összefoglaltam a történeti előzményeket és az ezzel kapcsolatos gondolataimat, hogy véletlenül se cinizmusnak tűnjön, hanem érvekkel támasztott, következetes álláspontnak, no meg hátha érdemes magot hinteni. (Nem, nem akartam minden áron, ez a hatodik levél volt.)


Helló!

A szabályok két dologra valók: követésre és felülvizsgálatra. :-)
Röviden a történet:

Valamikor egy távoli galaxisban még kevesebb (alapvetően Garmin koncepcióhoz illeszkedő) típust használtunk; az egyéni igényeinkhez illeszkedő finomítást extra paraméterek bevezetésével gondoltuk. (Ez - persze a legjobb szándéktól vezetve - tele volt túlkapásokkal, "valamire majd jó lesz", de a gyakorlatban soha senki által nem töltött paraméterekkel.)
Aztán a Nagy Típusreform után elég gazdaggá vált a típuskészlet ahhoz, hogy egy út extra paraméterek nélkül, csupán a típussal jól jellemezhető legyen. Ekkor voltaképp az összes paraméter közmegegyezéssel egy csapásra kimúlt - a Zsakutca és a Track kivételével. A Zsakutca használata az úthálózat topológiai leírásához elfogadható, bár kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a paraméterezett szakasz felosztása vagy esetleges folytatása után bárki foglalkozik-e ennek levételével, de problémát végülis nem okoz, és csak ritkán kell tölteni.
A Track paraméter maradt az egyetlen, elvileg MINDEN szakaszra kötelezően töltendő paraméter, ami miatt minden szakaszra elvileg meg kell nyitni az erre vonatkozó szerkesztőablakot - még újnál is, ráadásul pedig folyamatosan adminisztrálni kellene a track-kötegek módosulásával. Addig sem voltam ennek nagy híve, de ekkor elég konkrétan feltettem a kérdést, hogy mi is ez a szent tehén, miért is van erre szükség? Mert rendben van, hogy újabb trackek megjelenésével egy szakasz esetleg pontosítható (bár többnyire már egyetlen valódi track nyomán sem lehet annyira rossz, hogy gyakorlatilag ne legyen megfelelő), de attól hogy esetleg a maga természetes módján olykor kicsit track-kötegre finomítunk, miért okvetlenül kell ezt adminisztrálni? Mire használható ez?
Én azt mondtam (és nem voltam vele egyedül), hogy igazából semmire, de mások valamiért egyenesen ördögtől valónak érezték, és meglepően kemény, érvekkel viszont valójában alá nem támasztott, vallási alapú ellenállásba ütköztem. Nekem úgy tűnt, hogy egyfajta téves értelmezés szerint a Track paraméter adminisztrációját a minőség garanciájának tekintik - pedig nem az. Különösen, hogy egy csomó terepi út esetében a track-köteg vastagságánál sokkal fontosabb lenne a frissesség, hiszen egy év alatt semmivé lehet egy felhagyott erdei út.
A paraméter egyetlen felhasználása az, hogy a Garmin kimeneteken '.' és '..' jelzések jelennek meg az 1 ill. 0(!) track-kel alátámasztott szakaszokon. Ezzel az a baj, hogy előzőekkel összefüggésben és önmagában is hülyeség: 1. a felhasználók legtöbbje nem érti ezeket a jelzéseket, 2. track nélkül ne rajzoljunk utat, esetleg valami külön típussal (azóta már így is van) 3. már egy egytrackes út sem olyan rossz, hogy bármi módon jelezni kellene ennek bizonytalanságát. Külön vicces volt, hogy a minőség hívei teljesen elfogadhatónak találták, hogy valódi track nélkül rajzoljanak be utakat, amit majd jól ellátnak Track=0 paraméterrel. Az is fura, hogy az egyetlen track alapján rajzolt szakaszok minőségét kétségbe vonó - olykor kimondottan aktív, tapasztalt - rajzolók úgy lekövetik az az egy szar tracket, hogy a tócsák kerülgetése is benne van.

Jómagam nem foglalkozom új rajzolók betanításával, de minden tiszteletem, aki erre időt tud szánni, szóval nem akarok nagyon belepofázni, de szerintem ott se minden oké. Pl. a Track töltését mindenkibe beleverik, és kell tudni poligont lyukasztani (amire átlagos esetben évente kétszer van szükség), de hogy mi a húrmódszer meg az észszerű pontsűrűség, azt sokan nem tudják a mentorok között sem - pl. legutóbb tibbigeo-val volt egy kis összezörrenésem ezzel kapcsolatban.

Meg vannak már ezek az ellenőrzőprogramok, amikbe szintén bekerült a Track figyelése - könnyű trófea, és mégis egy plusz funkció. :-) Kiirthatatlanul be van már drótozva a rendszerbe, de nem balhézok, amíg békén hagynak vele - részemről ennyi a kompromisszum. :-)

Bocs, hosszú lett, de talán nem haszontalan tudnod kicsit a történeti háttérről, meg alternatív álláspontokról - még ha nem is okvetlenül értesz egyet vele. Bár örülnék, ha az újabb rajzolók (pláne mentorok) között is lennének hívei az álláspontnak, vagy legalább időről időre elgondolkodnának rajta.

Üdv:
LI


Erre már nem érkezett válasz, ami önmagában nem gond, de most itt valamivel kiérdemelte a "de mióta leveleztem is a témában vele, már nem érdekel..." minősítést. És nem egyedi ez a reakció.

Megírtam én délelőtt ismét a Háború és békét, de nem rakom ide mégsem: a Track ill. az észszerű pontsűrűség témát egyben kéne megtárgyalni, de leginkább személyesen, sörök mellett lenne jó. :-) Akit tartalmilag tényleg érdekel, találhat érdemi vitaalapot a Kivi által [65864-65865]-ben hivatkozott részeken - kösz Kivi. Szívesen vitatkozom megfelelő színvonalon, normális érvek mentén akár fórumon, akár privátban bárkivel, aki nem vállrángatással, lesajnálással, a másik destruktív trollként, vagy szimplán hülyegyerekként való kezelésével akar operálni, hanem az általában elég alaposan kifejtett érveimre érdemben reagál. Bryan, padler?
[előzmény: (65872) Bryan, 2013.12.31 14:16:27]

Bryanhozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 14:16:27 (65872)
Ez is egy vélemény...
Ha én a jövőben minden vonalat burkolt gyalogúttal rajzolnék, akkor én sem mennék szembe a szabályokkal, csak fél kézzel tolnám a szekeret?!?

Korábban javítottam az ilyen hibáit laszloistvan-nak, de mióta leveleztem is a témában vele, már nem érdekel...
[előzmény: (65871) olahtamas, 2013.12.31 14:03:09]

olahtamashozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 14:03:09 (65871)
Szembe akkor menne a szabályokkal, ha kitörölgetné a meglevő Track=paramétert!
Így max. annyit lehet a szemére vetni, hogy csak fél kézzel tolja a szekeret.
[előzmény: (65869) padler, 2013.12.31 13:38:35]

padlerhozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 13:38:35 (65869)
Ebben igazad van, de anno több körben folyt vele a vita és ragaszkodott ahhoz, hogy nem tölti ki a paramétert. Marad a javítgatás, alternatívaként csak radikális megoldások jöhetnének szóba.
[előzmény: (65866) Peter68, 2013.12.31 13:10:45]

Peter68hozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 13:10:45 (65866)
Azért az, hogy a tuhunak egy ilyen nagyságrendű szereplője megteheti azt,hogy szembe megy elfogadott szabályokkal, azért, mert az Ő felvetésével nem foglalkozik senki, annak nincs túl sok közösség építő ereje.
[előzmény: (65863) pockok, 2013.12.31 10:18:51]

pockokhozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 10:18:51 (65863)
Ez a gyakorlatban így is történik, ezért az adatbázisban legfeljebb néhány napig (esetleg hétig) maradnak benne a Track, Zsakutca, TZ, Poligon, stb. "hibák".
"Hiba" alatt itt azt értem, amit a Lektor/MapAudit annak jelez. Úgy tapasztalom, hogy az aktív rajzolók nagy része azért javítja ezeket.

Valaki esetleg írhatna egy tárgyilagos Wiki bejegyzést a TuHu minőség-ellenőrzés történetéről, a Lektor, a MapAudit és az egyéb segítő eszközök fejlesztési körülményeiről - vagyis az előzményekről és a lehetőségekről. Miben volt korábban konszenzus, miben nem, stb. (jelenleg csak a fórumokból lehet összevadászni ilyen információkat)
Már ha lehet erről tárgyilagosan és tényszerűen írni...
[előzmény: (65862) olahtamas, 2013.12.31 09:41:31]

olahtamashozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 09:41:31 (65862)
Ezért érdemes a MapAudittal átfésülni a tájegységeket, ami egyből kidobja laszloistvan track=N/A vonalait, amit gyorsan át lehet állítgatni track=1-re.
[előzmény: (65860) Attibati, 2013.12.31 08:43:19]

Attibatihozzászólásai | válasz erre | 2013.12.31 08:43:19 (65860)
Ezt úgy érted, hogy a track paramétert egyáltalán nem töltöd ki? Ez azt jelenti tudtommal, hogy az út két ponttal fog megjelenni a térképen. Én ha ilyen utat találok be szoktam járni újra, arra gondolva, hogy csak egy közelítő nyomvonal lett beszerkesztve.
[előzmény: (65836) laszloistvan, 2013.12.29 22:25:44]

laszloistvanhozzászólásai | válasz erre | 2013.12.29 22:25:44 (65836)
Helló Kollégák!
Hosszú idő óta ma végre trackeltem/rajzolok, és hát jó érzés. :-)
Az kevésbé, hogy benézvén a fórumra ismét azt kell látnom, hogy a butuska Track paraméter kötelező töltését ütlegelitek egy újonc fejébe, miközben épp most dobtam el újra az agyam egy tapasztalt aktív térképrajzoló munkáján, akinek láthatóan fogalma sincs mérési hibáról, húrmódszerről, észszerű pontsűrűségről. (Most néztem meg, van-e azóta valami a leírásban erről. Köszönöm, hogy a szerkesztési mintapéldába azóta bekerült legalább amit a fórumon javasoltam, bár a leírásban az arányok még javulhatnának a Track paraméterről szóló rész terhére. :-))
Amúgy már elfogadtam, hogy a Track paraméter vallási kérdés: észérvekkel nem lehet róla lebeszélni, aki hisz benne. Viszont akkor a hívei legalább a saját elveik szerint legyenek annyira következetesek, hogy pl. Track=1 esetén láthatóan száz métereken át egyenes (mondjuk erdei álléban futó) utat nem követnek le pár méteres pontsűrűséggel csak azért, mert a műszer kicsit bóklászott, és egy gyalogúton sem ívelnek ki pár méter sugarú, egyáltalán nem is biztos hogy úgy vagy egyáltalán létező kanyarokat méter alatti sűrűséggel.
Én sajnálom legjobban, hogy újra és újra elő kell hoznom - nem gyakran fórumozok, de nem ígérhetem meg, hogy évente egyszer azért nem mondom el a jövőben is - Track paraméterben szegény, észszerű pontsűrűségben gazdag Boldog Új Évet Nektek!


Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók