turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Előzmények

LionDaddyhozzászólásai | válasz erre | 2013.09.17 08:36:44 (5585)
Én ugyan nem kékezem (bár már többször megfordult a fejemben elkezdeni), de a túrákra / ládázásokra ugyanilyen alaposan készülök fel. Érdemes rászánni egy kis időt, a plusz információ még sosem okozott kellemetlenséget.
[előzmény: (5584) heyjoe, 2013.09.17 08:07:21]

heyjoehozzászólásai | válasz erre | 2013.09.17 08:07:21 (5584)
Én ebből nem szoktam nagy ügyet csinálni, múltkor zárva volt a kocsma, így a boltban vásárolt kolbász blokkját raktam a füzetbe. (A boltot üzemeltető cég nem helyi volt, így bár adtak volna pecsétet, más település neve lett volna rajt, a blokkon viszont rajt volt az üzlet címe).
Neccesebb nyitvatartású helyekre pedig úgyis felkészülten érkezem, igyekszem úgy időzíteni az utamat. Az, hogy átnézem a pecsételőhelyeket a túra előtt, ugyanolyan alap rákészülésnek számít, mint a távok, és kb. szintidők meghatározása, a környékbeli látnivalók, ládák kigyűjtése, amiket fel szeretnék keresni. Ezt a részt ugyanúgy szeretem, mint magát a túrázást.
Nem vagyok híve a "menjünk a vakvilágba, csak kövessük a jeleket, aztán lesz, ami lesz" mozgalomnak, az legfeljebb futóversenyen működik :) Szánjunk rá egy-másfél órát, vagy akár több időt is a túránk megszervezésére, főleg, ha több napos, és egyrészt nem kell mérgelődnünk, hogy nem tudunk hol pecsételni, vagy azon, hogy ott mentünk el ötszáz méterre valami szép épülettől, sziklától, barlangtól, kilátástól, csak itthon vettük észre.
[előzmény: (5582) izsolt, 2013.09.16 14:42:39]

izsolthozzászólásai | válasz erre | 2013.09.16 14:42:39 (5582)
> rohanni, hogy még nyitva legyen a kocsma, ahol a pecsétet kapod, különben csak délután 4kor nyit
> ki megint. Pecsétet hajkurászni a vonat indulás előtt 10 perccel,

azt hiszem nem is lehetett volna ennél nagyobb kedvet csinálni a pecsételéshez :-)
[előzmény: (5580) diego, 2013.09.16 08:27:35]

diegohozzászólásai | válasz erre | 2013.09.16 08:27:35 (5580)
" habár önfényezésnek tartom a jelvények meg megtelt igazolófüzetek meg oklevelek meg pólók gyűjtését,"

Itt speciel nem értek veled egyet. Szerintem a nagy túramozgalmak vagy TT-k lezárása igenis a kitűző, oklevél,stb. Ez nekem olyan, mint másnak ebéd után a kv. Akkor van vége, ha megkaptam. Akkor hiszem el, hogy teljesítettem a követelményeket. És annak ellenére, hogy már van 2 OKT, igen várom már a 3. jelvényt is.

"Ők sem pecsételnek. Nem leszünk se kisebbek se szegényebbek. "

Akkor nem is érzik át az OKT sava-borsát. Időre rohanni, hogy még nyitva legyen a kocsma, ahol a pecsétet kapod, különben csak délután 4kor nyit ki megint. Pecsétet hajkurászni a vonat indulás előtt 10 perccel, miközben attól remegsz, hogy lekésed az utolsót. Ezek a teljesítés után, sőt már a vonaton is kellemes és vicces emlékek. Szerintem ezekért jó, és nem azokért a pillanatokért, maikor a 8m magas csalánban kell gázolni, holott mellette megy a rendes szekérút.

De, hát nem vagyunk egyformák, kinek a pa, kinek a papLAN :-)

További szép túrákat Barátom.
[előzmény: (5579) Old Eye, 2013.09.15 23:14:57]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2013.09.15 23:14:57 (5579)
Köszönöm kedves szavaidat :-)

Csalódni fogsz bennem... Be kell vallanom, én csak csavargok, a turistaútjelzéseket felkent maszatoknak látom, arra megyek, amerre nézek, amerre lábam visz... Az OKT sok szakaszára rátévedtem, de következetesen, csak mert OKT, nem mentem végig rajta. Olyasfajta utakat szerettem tenni, mint egyszer elmentem vonattal Sárospatakra, megvágattam hajamat, édesanyámnak körbefényképeztem Szent Erzsébet szobrát, aztán hazajöttem gyalog... Két hétig tartott az út.

Hogy mégis térképszerkesztőként turistautakkal bajmolódom, hogy habár önfényezésnek tartom a jelvények meg megtelt igazolófüzetek meg oklevelek meg pólók gyűjtését, mégis gyártom a túramozgalmak itinereit, segítek a teljesítménytúrázók szervezőinek, egyszerű a magyarázat: Noblesse oblige... teszem, mert telik tőlem, hogy a turista ne tévedjen el, érezze magát jól, ne legyen gond. Azért a szervezői pólóimat nagy becsben tartom :-)

Bódvaszilas - Boldogkőváralja szakasz - tudom, rossz híre van, jártam már arra. Van két barátom, itthon is, a nagyvilágban is csavargunk (= lásd m.f.) Pár éve fejükbe vették, végigjárják az OKT-t, néha elkísérem őket. Mint most, éppen a helyi viszonyok miatt. Pedig nem félősek, nagydarab emberek ők is, megéltünk már néhány kínos helyzetet. Ők sem pecsételnek. Nem leszünk se kisebbek se szegényebbek.

Azért élnek arrafelé rendes emberek ;-) Egyszer Göncnél rám esteledett. Kerestem a kollégiumot, a kocsmában ajánlották, ilyenben mindig van szállás. Az út szélén állt egy vadiúj, hófehér, nagy Mercedes, a vezetője, egy középtermetû, középkorú fickó csak ült a volánnál és nézett maga elé. Beszóltam a nyitott ablakon, mondaná meg, merre a kollégium. Kikászálódott, nyögött pár szót mit nem értettem, legyintett: "Elviszlek, ülj be!", de a mozdulatától megtántorodott, rácsuklott a nyitott ajtóra és úgy maradt. Kecsesen lengett az ajtón lógva előre-hátra. Eszméletlenül leitta magát. Nagynehezen visszaültettem a kocsiba, ráfektettem a kormányra, leállítottam a járó motort és csendesen rácsuktam az ajtót. Reggelre csak felébred... Kedves emberke volt. Tehettem volna mást?
A szállás remek volt és bőségesen volt meleg víz! És ingyen volt. A gondnok már kora délután elment és nem vártam meg másnap reggel :-| Mentem tovább, de más úton, mint az este, a Mercit nem láttam újra.

Kezdő GPS felhasználó vagyok, ehhez keresek segítséget - Három és fél éve regisztráltattad magad. Megoldódtak problémáid?
[előzmény: (5578) Medves, 2013.09.15 21:26:54]

Medveshozzászólásai | válasz erre | 2013.09.15 21:26:54 (5578)
Ha szabad érdeklődni hányadik teljesítés lesz?
Csak azért kérdezem mert a tapasztaltságodból ítélve gondoltam nem az első. És ha már kérdezek legyen kettő: miért pont Bódvaszilastól kezded? Legalább is szokatlan hogy valaki itt kezdi, sokan tartanak ettől a résztől.
Bár én mindig azt mondom hogy nekem az OKT a Dunától keletre az igazi, úgy mindenestől, ezt a tájegységet is beleértve (Cserehát).
[előzmény: (5576) Old Eye, 2013.09.12 20:08:46]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2013.09.12 20:08:46 (5576)
Jut eszembe! Én is nekivágok két-három barátommal! Október első hétvégéjén. Bódvaszilastól Boldogkőváralja felé, ameddig bírjuk. Ha egy 67 éves vén szivar is ballag egyet, az ifjúság se hagyja magát!
(Jelzem majd a közös túránk miatt.)
[előzmény: (5575) -Atys-, 2013.09.12 19:49:37]

-Atys-hozzászólásai | válasz erre | 2013.09.12 19:49:37 (5575)
Nagyon köszönöm (köszönjük) :) így most már csak a szándékot kell erősíteni, de biztosan nekivágunk hamarosan
[előzmény: (5574) Old Eye, 2013.09.12 14:10:59]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2013.09.12 14:10:59 (5574)
Tessék! OKT összes - GPXs ill GDBs

Csuhás! ...most megint kezdhetem elölről ha naprakész akarok lenni.
Elnézést, hogy csak most reagálok. Nem kellett volna elölrôl kezdeni. A túramozgalmak vonalai változnak, de viszonylag ritkán, általában jelentéktelen paramétérekben (pl változott az úttípus, burkolat).
Nem véletlenül javaslom mindenkinek, csak közvetlenül túrája elôtt töltse le magának az útvonalat és csak azt, ahol fog túrázni; nem véletlenül lettek feldarabolva napi szakaszokra.

Megjegyzéseitek szültek egy ötletet. Figyelni fogom, mely szakaszok változtak meg az elôzô feltöltéshez viszonyítva - igy aki akar, magának a csak változott szakaszokat tölti le.
[előzmény: (5573) -Atys-, 2013.09.11 18:55:39]

-Atys-hozzászólásai | válasz erre | 2013.09.11 18:55:39 (5573)
+1 :)
[előzmény: (5572) Bryan, 2013.09.11 18:44:53]

Bryanhozzászólásai | válasz erre | 2013.09.11 18:44:53 (5572)
Ez engem is érdekelne (talán 2 hét múlva nekikezdek az OKT-nak) :) Felrakod a már meglévő oldalra, vagy levélben küldöd?
[előzmény: (5570) Old Eye, 2013.09.10 16:11:35]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2013.09.10 16:11:35 (5570)
Oké. Összeszedem a szakaszokat egy-egy zip-be (GPX, GDB ill KML)
[előzmény: (5569) Csuhás, 2013.09.10 14:06:31]

Csuháshozzászólásai | válasz erre | 2013.09.10 14:06:31 (5569)
Csak kellene egyben zipelve letöltés lehetősége is. Tegnap letöltöttem egyesével a szakaszokat, átkonvertáltam őket ozi alá, erre most megint kezdhetem elölről ha naprakész akarok lenni. Egyébként pedig köszi nagyon hasznos anyag. :-)
[előzmény: (5568) Old Eye, 2013.09.10 13:44:56]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2013.09.10 13:44:56 (5568)
Frissült!


Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók