A fertőrákosi polgármesteri hivatal (Fő u. 139. – ún.: Zollner-ház) előtt található a község legjellegzetesebb emléke: hazánk egyetlen köztéren megmaradt szégyenköve (pellengér).
Barokk stílusban készült. Három koncentrikus lépcsős talpazatból emelkedik ki a - felső harmadában hengeres - hasáb alakú kőoszlop, amelyet gömbben végződő gúla koronáz. Tetejére fém zászlót illesztettek, mely régebben nemzeti színű volt, ma a község címerének színeit viseli (kék-fehér). Egy időben kovácsoltvas kerítés vette körül (az 1960-as évek elején még megvolt).
Az építmény Fertőrákos önálló ítélkezési jogának emléke, amely azt hirdeti, hogy a püspöki kastélyt is megújító I. Draskovich György győri püspök a község jobbágyainak nemcsak a kötelességeiket írta elő, hanem privilégiumokat is adott (1587). Felállítására valószínűleg 1630 táján került sor. Akkoriban ugyanis a községháza és az uradalmi malom közötti piactéren volt ugyan tömlöc de pellengér nélkül. Az 1630-as évek elején új börtönt építettek, azt azonban már a föld alá vájták, fölébe pedig tornyot helyeztek, ami nem volt más, mint a most is álló pellengér.
Az bizonyos, hogy 1628-ban még a régi börtön mellett egy szilfához kötötték a bűnözőket. Az új áristomot és a pellengért a község vezetői kezelték, ők záratták el kapitányukkal a kihágókat, vagy ítélték őket pellengérre.
”Az új oszlop sokáig töltötte be fenyítő szerepét. Utoljára állítólag 1912-ben. Akkor egy házasságtörő asszonyt szíjaztak hozzá. A hagyomány azonban úgy tudja, hogy ez a férj magánbosszúja volt, nem a hatóság ítélete. Egyesek tudnak még egy esetről. Az 1930-as évek valamelyik decemberében három nappalra kötöztek ki kukoricalopás miatt egy más faluból való embert. Az éjszakákat a csendőrőrs fogdájában töltötte.
Mindenesetre a Soproni Világosság 1946. augusztus 5-i cikke a tanúbizonyság arra, hogy igénybe vették még később is ezt a fenyítő eszközt.
A tolvajt a főtérre ültették – fogalmaz a kissé tájékozatlannak látszó cikkíró –, s hátára táblát akasztottak, rajta a felirattal: „Krumplitolvaj!”
Néhány évvel később már a helybeliek sem emlékeztek rá, mire volt jó ez a szégyenoszlop. Ma viszont – éppen azért, mert az országban egyedüli – igazi idegenforgalmi attrakció. Jelentőségét újra kell tanulnia annak, aki netán elfelejtette vagy nem is volt alkalma megjegyezni” (Hárs József: Fertőrákos, 164-165. o.)
Hasonló emléket a hajdani Sopron-megye területéről a mai Burgenlandban találhatunk. |
