turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Hogyan trackeljünk?

A majdani térkép-rajzoláshoz — és általában a GPS-es felhasználáshoz is — a lehető legpontosabb trackekre van szükség. Ezért egy útvonalat akkor tekintünk „letrackeltnek”, ha arról legalább két — egymásra erősen hasonlító — tracklog készült (persze ha van még több, annál jobb). Ezt követően a beérkezett trackekből kézzel rajzoljuk meg a letisztázott útvonalakat és kereszteződéseiket (ez az a pont, ahol az emberi tényezőt gép még nem tudja helyettesíteni!), ami utána letölthető az oldalról, illetve felhasználásra kerül az adott terület elektronikus turistatérképének elkészítésekor. A jelenleg letölthető térképek is így készültek.

Hogyan áll elő a pontos track? Nézd át az alábbi néhány pontot, és ha marad kérdésed, vedd fel velünk a kapcsolatot a fórumokon! (Egy újszülöttnek minden trackrögzítéssel kapcsolatos információ új, ezért az alábbi felsorolás igyekszik az alapoktól tárgyalni a kérdéseket.)

  • Mi az a track vagy tracklog? A GPS készülékek képesek az általuk bejárt útvonal folyamatos rögzítésére, ezt hívjuk track-nek, teljes nevén tracklog-nak, vagy magyarosan „csiganyál”-nak (ez utóbbi kifejezés eredete, hogy a GPS térkép-képernyőjén a bejárt úton egy kis csíkocska látható :)
  • Hogyan lesz ebből térkép? Ez nem egyszerű, de megoldható. :) A GPS-ből számítógépre töltött track, ami pl. egy turistaút nyomvonalát tartalmazza, „ráhelyezhető” egy meglévő térkép-alapra, ami ezzel az adattal kiegészülve igazi turistatérképként képes funkcionálni akár számítógépen, akár GPS-re töltve.
  • Milyen GPS kell a trackeléshez? Semmi különös! A legfontosabb, hogy a készüléknek legyen PC-kapcsolata, így az adatok letölthetők legyenek róla. Az sem árt, ha a GPS viszonylag nagy track-memóriával rendelkezik, hogy a track megfelelően részletes lehessen. Ha egyazon útvonal egyszerre több készülék által is rögzítésre kerül, akkor célszerű, hogy ezek között legyen egy jobbfajta antennával (pl. quad-helix, vagy valami külső antenna-megoldás) felszerelt darab, illetve barometrikus magasságmérővel rendelkező készülék. Így a 2D pozíció-, valamint a magasságok terén is pontos eredményre számíthatunk.
  • A GPS-en elmentett track is használható? Végszükség esetén talán igen, de mindenképpen törekedj arra, hogy a bejárt útvonal a GPS-ed aktív track-memóriájában maradjon, míg onnan le nem mented számítógépre! Ha ugyanis a GPS-en nyomsz egy mentést, akkor az a sok részletet tartalmazó aktív tracklogot nagyban leegyszerűsíti, egyes készülékek esetében pedig még a magasság-adat is odavész!
  • Milyen track-beállítást használjak? Az átlagosnál mindenképpen sűrűbbet! Ez lehet az automata metódus szerinti legsűrűbb, vagy ha idő-alapú trackelést használsz, akkor 1-4 másodpercest. Garmin eTrex, Geko és Foretrex készülékeken a koordináták kb. 2 méteres kerekítése miatt nem javasoljuk az időalapú beállítást, használd a leggyakoribb automatát. Időalapú tárolást választva indulás előtt mindenképpen számolj utána, hogy a tervezett túra bele fog-e férni GPS-ed aktív track-memóriájába! Általános esetben gyalogtútára 4 másodpercest állítsd be, ez 10.000 trackpont esetén 11 órát jelent. Hosszú túrák részletes trackelésénél segítség lehet egy PDA, amire időnként le tudod menteni az aktív track-memóriát. Vigyázat: egyes GPS-ek a térképi vonalakon tartják az aktuális pozíciót, ha a 'lock on road' / 'úton tart' funkció be van kapcsolva, és olyat is láttunk már (Garmin Navtalk GSM, iQue, GPSMAP 60-sorozat), hogy a track is a térképi vonalat másolta, nem a valódi pozíciót. Mindenképpen kapcsold ki ezt a funkciót, tehát mindig a GPS által mért pozíciót mutassa ('at GPS location')!
  • Hogyan lehet még pontosabb a trackem? Figyeld a műhold-állást! Ha a holdak szétszóródnak, készüléked pedig szemlátomást rossz pontosságot produkál (10 méter feletti EPE), akkor inkább tarts ebédszünetet, adj a rendszernek egy kis időt, hogy helyreálljon a rend! Általában 15-30 perc várakozás komoly változást tud hozni a műhold-állás terén. Ha GPS-edben van barometrikus magasságmérő, igyekezz azt pontosan kalibrálni, mikor műholdakkal bőven ellátott helyen vagy, de útközben már ne kalibrálj újra! A GPS-t (ha nem külső antennát használsz) tedd olyan helyre, ahol semmi nem akadályozza a rálátást az égboltra. Ilyen hely lehet pl. a hátizsákod vállpántja vagy teteje, ill. kisebb készülékek esetében — akármilyen furán hangzik is — pl. a baseball-sapka kupolája.
  • Ha elkészült a track, milyen formátumban küldjem? A turistautak.hu a manapság szokásos file-formátumok nagy részével elbánik, így a tracklogot küldheted nekünk gdb, mps, plt/wpt, gtm, g7t formátumban, vagy akár egyszerű csv (vesszővel tagolt txt-file) alakban.

Hogyan segíthetem még a térképek rajzolását?

Aki a trackedet feldolgozza, valószínűleg még nem járt azon a helyen, ahol te végigmentél. A GPS 5-10 méteres bizonytalansága miatt nem kap teljesen pontos képet arról, hogy a track görbületei vajon valódi kanyarokból származnak-e, vagy csak a GPS kóválygott. Különösen a kereszteződésekben áll nehéz feladat előtt a rajzoló, hiszen kettőnél több vonal szinte sosem találkozik egy pontban. Sajnos hiába járod be a kereszteződés minden egyes irányát 10-20 méteren, mert a GPS átlagos vételi körülmények között még mindig nagyobbat téved, mint amennyi elég lenne kereszteződls pontos alakjának megrajzolásához, vagy akár a csomópont pontos helyének kijelöléséhez.

Mivel egy vonal általában csak két szárát érinti egy keresztződésnek (ahonnan jöttél és amerre továbbmentél), ráadásul sokszor teljesen egyenesen haladsz tovább, ezért a legfontosabb, hogy rögzítsd egy útponttal a kereszteződés csomópontját. Kérdés, hogy minként tudod legjobban tudtára adni a rajzolónak, hogy melyik útpont mit jelent? A szokásos lehetőségek, ezek közül a bejárás körülményei döntenek:

  • meghagyod a GPS által adott nevet (sorszám), továbbmész és otthon fejből vagy térkép alapján társítod a pontokat az egyes utakkal, például leírod, hogy a 028 pontnál tértél le a P útról a K3-ra
  • beírod a GPS-be, hogy miféle pontot rögzítettél (pl. K+ jobbra, vagy KP-K-P, stb.)
  • meghagyod a GPS-ben a sorszámot, felírod egy papírra, és melléírod bővebben, hogy az mit jelent, így nem kell annyit nyomkodnod a GPS-t, illetve meg is oszthatod a feladatot társaddal
  • papírra felvázolod a kereszteződés alakját (egy-egy vonallal az utakat), rájuk írod a jelzésüket, a csomópontba pedig a sorszámot; ily módon egész bonyolult kereszteződéseket is jól meg tudsz világítani a rajzoló számára, akár több pont rögzítésével. Ez utóbbi a legjobb megoldás, ehhez megfelelő mennyiségű papírral és íróeszközzel kell készülnöd, de hidd el, hogy nagyon megéri, mert az így dokumentált track a legjobban használható!

    Íme egy példa, a 147-es pont a valóságban a N47.56524 E18.85108 koordinátán van (Budai-hegység). A Z jelzésen haladtam, alulról felfelé, a rajz haladási (kereszteződeshez érkezési) irányban áll. Balról jött egy széles (jelzetlen) út, kicsivel később jobbra indul egy másik, ami az előzőnek nem közvetlen folytatása (50-100 méter eltolás van köztük), ezért annak a becsatlakozását is megfogtam egy ponntal, majd kicsit besétáltam az előzőbe, mert látszott benne egy újabb elágazás, ami csak ösvény volt, ezért rajzoltam szaggatottal a 149-es pontnál, majd végül ismét megfogtam egy ponttal a becsatlakozását, ez lett a 150-es pont.

    Tanulságképpen egy képsor arról, hogy a Virágos-nyereg (N47.56557 E18.98974) bonyolult csomópontját hogyan kaptam meg először trackek formájában, majd hogyan egészült ki saját bejárásaimmal, közben milyen vázlatot rajzoltam róla és végül mi lett az eredménye a térképen. Sejthető, hogy ha csak az első kevés track állt volna rendelkezésemre, akkor mennyire rosszul rajzoltam volna a kereszteződést. Szerencsére ritka az ennyire bonyolult kereszteződés, de éppen az ilyeneknél szorul rá legjobban a pontos geometriára és topológiára a rajzoló, hogy a térkép majd jól el tudja igazítani azt, aki először jár arra.

    az eredeti trackek saját trackekkel együtt

Mire figyeljek oda?

  • legyen jó műholdvétel (GPS vállon, vagy antenna hátizsák tetején), ha 10 m feletti az EPE, állj meg
  • legyen áram a GPS-ben, menet közben rendszeresen ellenőrizd, hogy megy-e még, legyen pótakkud, több is
  • rögzüljön a tracklog (ne legyen kikapcsolva, ne legyen 'lock on road' / 'úton tart', legyen megfelelően sűrű és legyen hely)
  • nyomj útpontot a megjelölendő helyeken és rajzold le / írd fel, hogy mit jelentenek
  • figyeld a térképet, hogy milyen becsatlakozó utak következnek, nehogy észrevétlenül kihagyd valamelyiket
  • ne tévedj el, vagy ha mégis, akkor ezt jelezd
  • barometrikus magasságmérős GPS-t menet közben ne kalibrájl újra és tiltsd le az automatikus kalibrációt is
  • WAAS/EGNOS funkciót kapcsold ki, mert egyelőre többet ront, mint amennyit használ
  • ha nem gyalog mész, hanem biciklivel vagy autóval, akkor a kanyargós helyeken lassíts, hogy a GPS tudjon követni


Mit jelöljek meg útponttal?

  • mindent, amit lerajzolsz
  • mindent, aminek szerinted rajta kellene lennie a térképen (POI-gyanús dolgokat is, pl. buszmegálló, esőház, stb.)
  • minden turistajelzéssel jelzett utat, még azokat is, amelyek a térképeden nincsenek feltüntetve
  • az olyan jelzetlen utakat is, amelyek turisták számára érdekesek lehetnek, pl. rövidítés céljára (ezeket később valaki bejárhatja, vagy a túloldalról érkezve felhasználhatja navigációra annak az útnak az elérésére, amelyen haladsz)

Mi a lényeg mindebből?

Ha már sikerült teljesen megtömnünk a fejedet technikai szempontokkal, az alábbiakban összefoglaljuk az egész lényegét, hogy tisztán lásd, mi a hangsúlyos az egészben. A trackelés céljai:
  • Tegyük helyükre a csomópontokat! A túrák általában csomópontoknál, utak végpontjainál kezdődnek, a tájékozódési problémák egész úton a csomópontokban, kereszteződésekben jelentkeznek (hiszen amíg csak egy út van előttünk, nincs gond). A legfontosabb tehát ezek rendezése geometriailag és topológiailag. Az utóbbi praktikusan azt jelenti, hogy a végeredmény használható alapja legyen útvonaltervezős térképnek, tehát az legyen összekötve, ami átjárható.
  • Pontosítsuk az utak nyomvonalát! Ez három dologra kell: a pontos távolság-adatok kiszámításához, a pontos magasság-viszonyok megismeréséhez (szintemelkedés számításához), illetve a GPS-es navigációhoz. Ha valaki ugyanis nem a felmért úton jön, hanem toronyiránt (persze csak ott, ahol ezt a szabályok lehetővé teszik), és az utat akarja elérni, mondjuk vaksötétben, az megbízhatóan eltalálja az utat a térkép alapján. Persze az is elég kellemes látvány, amikor a helyzetünket mutató háromszög csúcsa éppen a pontosított térképi vonalra mutat :-)
  • Gyűjtsünk turisták számára fontos pontokat! Hol van a legközelebbi szálláshely? Merre van orvosi rendelő, vegyesbolt, templom, kocsma? Hova vezetnek az utak (a térképen látszik a vonal, de hogy hívják azt ott)?
  • Gyűjtsünk mindezekről minél használhatóbb adatokat! Ha már tudjuk, hogy mi hol van, akkor az a következő, hogy megtudjuk, hogy mik a tulajdonságai. Egy útszakasznak: milyen burkolatú, számítanunk kell-e járműforgalomra, tudunk-e arra babakocsival menni, milyen nehezen járható? (Ezekből az adatokból építkezik az útvonaltervezés is: melyik a szebbik út, melyik a gyorsabb, hogyan lehet adott helyre autóval eljutni, stb.) Egy szálláshelyről: mennyiért lehet ott lakni, hol leet érdeklődni a szállásról? Vegyesbolt: mikor van nyitva?
Mindezek rögzítéséhez a nyers tracklog kevés, papír és ceruza is kell a túrára! (Moha bá és magpet használhatnak kéziszámítógépet is).

Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók