turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Előzmények

Hevhozzászólásai | válasz erre | 2018.10.04 18:29:52 (72851)
Én szeretném ha engem kihagynátok ebből! Ha a munkámra nincs szükség akkor ne koptassátok feleslegesen az agytekervényeimet sem ezért, - valamint azért, hogy a jövőben ne legyen hasonló hiba továbbítok egy önkéntes felajánlást a javításra! Fogadjátok jó szándékkal ha lehetséges!

Szép napot!

Azt már rég megszoktam, hogy az üzeneteim válasz nélkül maradnak vagy csak késve, aktualitásukat veszve nyernek viszontválaszt. Most már nem is számítok nagyon másra.

Ennek ellenére megemlítem, hogy amit folyó hó 3-án és ma elkövettek a Bakony-tájegység egy-egy rövid szakaszán, ill. ahogy a generált hiba javítása történt, az a körültekintő, a részletekre is figyelő munka megcsúfolása volt.

Az rendben, hogy a szerkesztenek, az is, hogy közben ebbe hiba csúszik, sőt az is, hogy ezt a fórumon észrevétel formájában jelzik. De az nincs rendben, hogy a feltárt hiba jellege, annak mibenléte nem ismerhető meg, ill. hogy az észrevétel nem egyértelmű (a sáv jelzésű utaknál nagyon furcsa számok[?]). A javítás módja meg végképp nem elfogadható.
Nem csak azért, mert a korábbi munkám eredménye az adott szakaszokon elveszett, hanem azért, mert pl. Zircen a 82-es út bevezető szakaszán, a 90 °-os ívnél keletkezett egy piros bumszli, ill. figyelmen kívül lettek hagyva a korábbi meglévő paraméterek.

Rá kellene végre döbbenni arra, hogy végtelenül helytelen teljes hozzáférést biztosítani olyan valaki számára, aki maga ezidáig meg sem próbálta a szerkesztési tevékenységet. Ez teljesen ellenőrizhetetlen, visszafordíthatatlan.

Amennyiben igény van rá, Zirc és Borzavár területén, a júniusi szerkesztésem alapján, visszaállítom az eredeti paramétereket is tartalmazó állapotot.
Ha ez az üzenetem is válasz nélkül marad, azt úgy tekintem, hogy nem igénylitek a munkámat.

Üdv.: alnibell



[előzmény: (72850) Old Eye, 2018.10.03 20:50:23]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2018.10.03 20:50:23 (72850)
Borzavárnál is u.a. probléma.
Megvan a hiba oka.
Holnap reggel rendbehozom.
[előzmény: (72849) Güszi, 2018.10.03 19:23:25]

Güszihozzászólásai | válasz erre | 2018.10.03 19:23:25 (72849)
Köszi a gyors választ.
Bocs, hogy nem írtam, Peti szerkesztett.
Tegnap még nem volt gond, tibbi szerkesztése után még én is módosítottam WEB-es felületen keresztül, Bakonybél környékén.

Még annyit, hogy a SÁV jelzésű utaknál láttam nagyon furcsa számokat.
Pl. Zirc és Nagyesztegár között a KÉK és a ZÖLD a raszteresen is feltűnő. Tele van jelzésekkel.
Ennyit tudtam segíteni.
[előzmény: (72848) Old Eye, 2018.10.03 18:38:16]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2018.10.03 18:38:16 (72848)
Épp pár perce értesített ugyanerről fodor8péter.
Úgy tűnik, valami processz egyes útszakaszokat pontonként önálló részszakaszokra bontja, ezek közül sok nyilván rövidebb 6 méternél - ettől köhög a rendszer.
Ilyen jelenséggel még nem találkoztam.
Könnyen lehet, vissza kell majd állítanunk Bakony te valamelyik régebbi állapotát.

fodor8peter, tibbi, ha megvan a szerkesztésre letöltött teljes MP, vigyázzatok rá! Kellhet.

Holnap reggel utánanézek.

Addig is kiikapcsolom a hajnali Garmin kimenetgyártást.
[előzmény: (72847) Güszi, 2018.10.03 17:50:59]

Güszihozzászólásai | válasz erre | 2018.10.03 17:50:59 (72847)
Old Eye!

Valami gubanc van az audit processzel.
A Bakony tájegységben javítottunk Székesfehérvár határában. Az útvonal folyamatos, a processz mégis azt jelzi, hogy szakadások vannak.
A KÉK jelzés vonatkozásában eszméletlen sok hibát jelez.

Megnéznéd ???


Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók