turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Előzmények

ark03hozzászólásai | válasz erre | 2012.03.22 23:32:36 (53750)
Látom, a feltöltésem több problémát is felvetett.
A településpolygon még Ajka része, majd holnap javítom. Viszont a Lektor hibás jelzéseivel, habár eddig még kb 10 rajzoláson vagyok túl, már többször is találkoztam. Ez esetben is saját kezűleg is ellenőriztem az állítólagos hibákat, de én sem találtam problémát, ezért bátorkodtam figyelmen kívül hagyni. Arról, hogy mi okozhatja, elképzelésem sincs, ennek a megfejtése a nálam okosabbak feladata lesz.
A kettős turistajelzést pedig azért hagytam benn, mert habár a terepen csak a piros tölgylevéllel találkoztam, utólag szembesültem azzal, hogy be van már rajzolva egy jelölt út, aminek az útvonala nem is egyezik az általam most felvittel. Habár a terepen nem láttam egyéb jelzést és magam sem tudok arra fele más hasonló jellegű útvonalról, nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy létezik, ezért nem töröltem. Viszont még mindenképp ki fogok menni a track pontosítása céljából, akkor majd alaposabban fogok figyelni erre is. Az útvonal hivatalos neve egyébként a "Sárcsi-kúti tanösvény", ennek feltüntetését akkor majd pótlom hev észrevételének megfelelően.

Mindenkinek köszönöm az észrevételét, holnap amint tudom, javítom!
[előzmény: (53730) tibbi, 2012.03.22 19:15:44]

tibbihozzászólásai | válasz erre | 2012.03.22 19:15:44 (53730)
Nem ellenőrzöm teljesen a rajzolásod, csak a polygonos kérdésed miatt néztem bele. Ha a most berajzolt terület is Ajka része, akkor kapcsold őket össze egy objektummá (Join Objects). Így az a terület is megkapja az Ajka nevet, amit egyébként most kihagytál a label-ből.
Néhány helyen együtt jelenítettél meg a labelben két tanösvény jelzést (T P*T). Ez valóban így van a terepen?
[előzmény: (53729) ark03, 2012.03.22 18:24:17]

ark03hozzászólásai | válasz erre | 2012.03.22 18:24:17 (53729)
Kérnék egy ellenőrzést a térképszerkesztésemre. Köszönöm!
http://turistautak.hu/tracks.php?action=update&id=27657


Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók