„Vita:Milyen wikit akarunk?” változatai közötti eltérés

A Turistautak.hu wikiből
(vélemény)

(törlés és tartalomjegyzék)

(3 szerkesztő 3 közbeeső változata nincs mutatva)
15. sor: 15. sor:

*Mapedit hibák, fejlesztési javaslatok

*Mapedit hibák, fejlesztési javaslatok

és így tovább, folytassátok s csináljuk

és így tovább, folytassátok s csináljuk

''baggio:'' nagyon örülök, hogy felhoztad ezt a témát! Sokat gondolkodtam már rajta, hogy lehetne még használhatóbbá tenni a wiki-t. Szerintem is a főlapról kiinduló fastruktúrájú menürendszer lenne az egyik alapja az egésznek. Ennek kezdeménye már most is látható. Főbb csoportokat kéne létrehozni, úgymint: általános leírások, felhasználóknak, szerkesztőknek, trackelőknek, fejlesztőknek, de a főlapra tenném még a "Hogyan lehetek én is térképszerkesztő?" hivatkozást is. Bizonyos struktúra kialakítását már elkezdtem a track-eléssel kapcsolatos leírásokban. Ahogy időm engedi a többi leírást is próbálom átdolgozni, csoportosítani, de van egy pár leírás, amiben több téma is egymásba fonódóik. Ezeket majd szét kell választani.

Fontos lenne automatizálni a leírásokat beültetését a turistautak.hu-ba. A lap egységes megjelenésének megőrzése érdekében szerintem fontos, hogy a leírások a TUHU-s megjelenési formában is elérhetőek legyenek. Egy átlag user nincs teljesen tisztába, hogy hogyan függ össze a wiki és a tuhu, ezért legtöbben a TUHU-s oldalon keresgélnének leírás után (már két, TUHU-t használó ismerősömön is "teszteltem" ezt :-)

Fontos dolognak tartom még a szerkeszthetőség szabályozását is. Szerintem elég lenne csak azoknak szerkeszteni, akik már feltöltési jogosultsággal rendelkeznek, de létre lehet hozni egy "wiki szerkesztési jogot" is. Már ha ez egyáltalán megoldható.

Nagyot dobna a wiki használhatóságán egy a főoldalon elhelyezett tartalomjegyzék szerűség. Jelenleg 61 önálló lap van a wikiben és a főoldalon ezekre csak 7 azaz hét hivatkozás. Persze aki már megismerkedett a wiki rendszerével az az oldalsó navigációs sávból is megtalálja amit keres, de ez egy első látogatónak nem biztos, hogy evidens. Szerintem tematikusan csoportosítani lehetne a lapokat és egy-egy fő csoport lapot kilinkelni a kezdőlapra, a '''[[Leírások]]'''-hoz hasonlóan.

Szerintem a TUHU-s oldalon megjelenő leírás linkek hivatkozhatnának ide mindegyik a megfelelő lapjára, legalább addig míg van más fejleszteni való is a rendszeren. Ezt lényegesen egyszerűbb megoldani mint egy frissítő automatizmus írni erre a célra. --[[Szerkesztő:bpeti68|bpeti68]] 2008. november 28., 19:10 (UTC)

*A tartalomjegyzék probléma (szvsz) mostanra elviselhető állapotúvá vált. [[Szerkesztő:VillanyGabi|VillanyGabi]] 2010. január 5., 16:35 (UTC)

==A formai részről==

''Lehet, hogy lavinát indítok el; ám vállalom... :)''

A formai kérdésekben EGYENLŐRE praktikus lenne a [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kezd%C5%91lap magyar wikipédia] megoldásait alkalmazni EGY AZ EGYBEN!

Ott már ki lett találva; ha van jobb ötletünk, majd változtatunk. (Nem kell hozzá reform... ;))

Egységesebb lenne a kinézet, ha (egy új wiki-motor alkalmazásával?) megszüntetnénk a kisbetűvel kezdődő lapok létrehozásának a lehetőségét. És mivel mindenki nem ismeri a [http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Hogyan_szerkessz_lapokat%3F#A_wiki_jel.C3.B6l.C5.91nyelv wikitext-et] (vagy mint én: feledékeny) nem lenne rossz egy szerkesztéskor felbukkanó speciális karakterek sáv... pl most az aláíráshoz: (<nowiki>~~~~</nowiki>)

:[[Szerkesztő:VillanyGabi|VillanyGabi]] 2010. január 5., 16:35 (UTC)

==Lapok törlése==

A lapok törléséhez a "[[Törlésre javasolt lapok]]" oldalt (és egy segítőkész admint) használhatjuk.

A korábban megkezdett lapok törlésének kezdeményezésének általában egyszerű okai szoktak lenni; de a megoldás már összetettebb lehet. Hibás cím (pl: elírás), vagy véletlen gombnyomással létrehozott oldal estén azonnal törölhetőek. (Lehetőleg az "elkövető" jelezze.)

A többi esetben praktikus lenne a "nagywiki" megoldásait használnunk. [http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:T%C3%B6rl%C3%A9si_ir%C3%A1nyelvek Wikipédia:Törlési irányelvek] [[Szerkesztő:VillanyGabi|VillanyGabi]] 2010. január 5., 21:33 (UTC)

==Tartalomjegyzék==

Ez egy igen hasznos funkció lenne... Jelenleg a Kezdőlap -> Leírások -> további linkek segítségével; ill. a lapok alján található kategóriák segítségével lehet az oldalon navigálni. Így elvileg az összes oldal elérhető.

Az turistautak-wikin belüli kereső is igen fürgén működik. Ha a "'''Menj'''" nem hozna eredményt a "Keresés" automatán indul és (ha van mit) talál.

A kategória rendszer még tovább finomítható; de egy tartalomjegyzék létrehozása/karbantartása már jóval élőmunka igényesebb.[[Szerkesztő:VillanyGabi|VillanyGabi]] 2010. január 5., 21:33 (UTC)

A lap jelenlegi, 2010. január 5., 22:33-kori változata

Tartalomjegyzék

áttekinthető, strukturált szerkezetű

Úgy vélem, nem szószedetet kell írnunk. Nem szabad hagyni, hogy oldalak "tűnjenek el", kerüljenek ki a látószögből. Ezért valahogy meg kellene őrizni a jól bevált fastruktúrát, azaz a főlapról indulva, könnyen (menüszerűen) elérhető lenne minden lap. Ennek ki kellene alakítani a "szabványát". Természetesen a lapon "belül" lehetne össze-vissza?! hivatkozni.

A felhasználóknak, s a "belsőknek" szóló részt el kellene különíteni, csak kevés hivatkozás (esetleg egy se) legyen a felhasználói részről a másikra.

Döntést igényelne, hogy a felhasználói leírások a honlapról közvetlenül elérhetők-e vagy valamilyen átalakítás után a honlapba "áttevődik" Első esetben ki kellene iktatni a mostani oldalakat, a másidikban pedig ki kellene alakítani valamilyen eljárásmódot, automatizmust ezen oldalak frissítésére.

A trekkelők,rajzolók,fejlesztők számára is fontos lenne néhány oldal megkezdése (és strukturált elérése). Ilyenek lehetnének:

• Rajzolási konvenciók,trükkök, fogások (Lyukasztás (Tó-sziget),stb.)
• Egymást fedő felületek (lyukasszunk vagy ne lyukasszunk, Kerületek kontra kerületeken átnyúló területek stb.)
• Mapedit hibák, fejlesztési javaslatok

és így tovább, folytassátok s csináljuk

baggio: nagyon örülök, hogy felhoztad ezt a témát! Sokat gondolkodtam már rajta, hogy lehetne még használhatóbbá tenni a wiki-t. Szerintem is a főlapról kiinduló fastruktúrájú menürendszer lenne az egyik alapja az egésznek. Ennek kezdeménye már most is látható. Főbb csoportokat kéne létrehozni, úgymint: általános leírások, felhasználóknak, szerkesztőknek, trackelőknek, fejlesztőknek, de a főlapra tenném még a "Hogyan lehetek én is térképszerkesztő?" hivatkozást is. Bizonyos struktúra kialakítását már elkezdtem a track-eléssel kapcsolatos leírásokban. Ahogy időm engedi a többi leírást is próbálom átdolgozni, csoportosítani, de van egy pár leírás, amiben több téma is egymásba fonódóik. Ezeket majd szét kell választani. Fontos lenne automatizálni a leírásokat beültetését a turistautak.hu-ba. A lap egységes megjelenésének megőrzése érdekében szerintem fontos, hogy a leírások a TUHU-s megjelenési formában is elérhetőek legyenek. Egy átlag user nincs teljesen tisztába, hogy hogyan függ össze a wiki és a tuhu, ezért legtöbben a TUHU-s oldalon keresgélnének leírás után (már két, TUHU-t használó ismerősömön is "teszteltem" ezt :-) Fontos dolognak tartom még a szerkeszthetőség szabályozását is. Szerintem elég lenne csak azoknak szerkeszteni, akik már feltöltési jogosultsággal rendelkeznek, de létre lehet hozni egy "wiki szerkesztési jogot" is. Már ha ez egyáltalán megoldható.

Nagyot dobna a wiki használhatóságán egy a főoldalon elhelyezett tartalomjegyzék szerűség. Jelenleg 61 önálló lap van a wikiben és a főoldalon ezekre csak 7 azaz hét hivatkozás. Persze aki már megismerkedett a wiki rendszerével az az oldalsó navigációs sávból is megtalálja amit keres, de ez egy első látogatónak nem biztos, hogy evidens. Szerintem tematikusan csoportosítani lehetne a lapokat és egy-egy fő csoport lapot kilinkelni a kezdőlapra, a Leírások-hoz hasonlóan. Szerintem a TUHU-s oldalon megjelenő leírás linkek hivatkozhatnának ide mindegyik a megfelelő lapjára, legalább addig míg van más fejleszteni való is a rendszeren. Ezt lényegesen egyszerűbb megoldani mint egy frissítő automatizmus írni erre a célra. --bpeti68 2008. november 28., 19:10 (UTC)

• A tartalomjegyzék probléma (szvsz) mostanra elviselhető állapotúvá vált. VillanyGabi 2010. január 5., 16:35 (UTC)

A formai részről

Lehet, hogy lavinát indítok el; ám vállalom... :)
A formai kérdésekben EGYENLŐRE praktikus lenne a magyar wikipédia megoldásait alkalmazni EGY AZ EGYBEN!
Ott már ki lett találva; ha van jobb ötletünk, majd változtatunk. (Nem kell hozzá reform... ;))
Egységesebb lenne a kinézet, ha (egy új wiki-motor alkalmazásával?) megszüntetnénk a kisbetűvel kezdődő lapok létrehozásának a lehetőségét. És mivel mindenki nem ismeri a wikitext-et (vagy mint én: feledékeny) nem lenne rossz egy szerkesztéskor felbukkanó speciális karakterek sáv... pl most az aláíráshoz: (~~~~)

VillanyGabi 2010. január 5., 16:35 (UTC)

Lapok törlése

A lapok törléséhez a "Törlésre javasolt lapok" oldalt (és egy segítőkész admint) használhatjuk.

A korábban megkezdett lapok törlésének kezdeményezésének általában egyszerű okai szoktak lenni; de a megoldás már összetettebb lehet. Hibás cím (pl: elírás), vagy véletlen gombnyomással létrehozott oldal estén azonnal törölhetőek. (Lehetőleg az "elkövető" jelezze.)
A többi esetben praktikus lenne a "nagywiki" megoldásait használnunk. Wikipédia:Törlési irányelvek VillanyGabi 2010. január 5., 21:33 (UTC)

Tartalomjegyzék

Ez egy igen hasznos funkció lenne... Jelenleg a Kezdőlap -> Leírások -> további linkek segítségével; ill. a lapok alján található kategóriák segítségével lehet az oldalon navigálni. Így elvileg az összes oldal elérhető.
Az turistautak-wikin belüli kereső is igen fürgén működik. Ha a "Menj" nem hozna eredményt a "Keresés" automatán indul és (ha van mit) talál.
A kategória rendszer még tovább finomítható; de egy tartalomjegyzék létrehozása/karbantartása már jóval élőmunka igényesebb.VillanyGabi 2010. január 5., 21:33 (UTC)