„Mintapélda” változatai közötti eltérés

A Turistautak.hu wikiből
130. sor: 130. sor:
 
- kerékpárút jele az oo (két kis o betű, szóköz nélkül, ezt a név mezőbe kell beírni), kerékpársávot (és járdát) nem rajzolunk
 
- kerékpárút jele az oo (két kis o betű, szóköz nélkül, ezt a név mezőbe kell beírni), kerékpársávot (és járdát) nem rajzolunk
  
- tájegységeken átnyúló utak rajzolásához az illeszkedő tájegységre is kell hogy legalább letöltési jogod legyen
+
- tájegységeken átnyúló utak rajzolásához az illeszkedő tájegységre is kell hogy legalább letöltési jogod legyen. Módja, illetve ehhez pár megjegyzés: A MapEdit-ben nem ajánlott ko-oridináta pontokat copy-paste-elni. (A háttérben scanf/atof/sprintf féle funkciók kezelik ezeket a lebegőpontos adatokat, az esetek többségében nem áll vissza ugyanaz érték.)
 +
Emiatt a koordinátapontokat útvonalba vagy POI-ba ágyazva copypaste-eljük - az karakteresen megy.
 +
Esetünkben:
 +
- először rajzolj az egyik tájegységben egy olyan utat, mely átível a két tájegység határán, legyen egy pontja minél közelebb a két tájegység határához; majd ezt az utat kopipészeld át a másik tájegységbe, végül mindkét tájegységnél a kérdéses pontnál törlöd az átlógó útszakaszokat
 +
- vagy megrajzolod az egyik tájegységben a tájegységhatárig az utat, az utolsó pontnál elhelyezel egy POI-t; és ezt a POI-t kopipészeled át a másik tájegységbe s onnan folytatod az út rajzolását; végül mindkét tájegységben törlöd ezt a POI-t.
 +
A tájegységet, mint felületet background polygon-nak is nevezzük.
  
 
- esetlegesen határon átívelő utaknál is keress tapasztalt segítséget a fórumon, mert az út folytatása és az illeszkedés már OMP-s (open map project)-rajzolóért kiált
 
- esetlegesen határon átívelő utaknál is keress tapasztalt segítséget a fórumon, mert az út folytatása és az illeszkedés már OMP-s (open map project)-rajzolóért kiált

A lap 2010. február 28., 20:36-kori változata

Az éles rajzolás menete "röviden" összefoglalva kezdők részére:

(Feltételezve, hogy a szükséges turistautak.hu-s legfrissebb Mapedit magyarított verzió már a gépen van, és a térképszerkesztés fórumban kértél -és kaptál- letöltési jogot egy tájegységre (előfeltétel egy geocaching.hu-s regisztráció, ezáltal lesz egy nick-neved). (Több tájegységre is kérhető, kezdőnek is. Pld. tájegységek határán laksz, stb. Nem kell megindokolni az ilyen irányú kérést.) A MapEdit verziót érdemes rendszeresen ellenőrizni, gyakran van frissítés! Az mp file megnyitásakor (feltöltésekor?) figyelmeztet hogy nem megfelelő verziót használsz...) (Mellesleg ez nem véletlenül LETÖLTÉSI jog: csak letöltési jogkört ruház rád. A szabályok elsajátítása időt és türelmet kíván. A feltöltést egyenlőre egy más nevében feltöltési jogkörrel, több éves szerkesztői tapasztalattal bíró Térképszerkesztő tudja megtenni majd a nevedben - miután ellenőrizte rajzolásod és a hibákat kijavíttatta.)


1. Töltsd fel a berajzolni kívánt track-edet a Track feltöltés leírás segítségével. Igazából az a jó, ha MapSource-szal összehozzuk a poi-kat és a nyomvonalakat majd a megfelelő kommenteket is beírva mentjük a tracket még frissen, az elkészülés napján. Ez esetben nem kell az emlékekre támaszkodni vagy máshonnan információt (utcanév) LOPNI. Csak a tuhu-ra feltöltött track-ból rajzolunk (ezt tudja ellenőrizni az ellenőrzési kérésedre reagáló térképrajzoló illetve ez alkalmas a nyomvonalak mások vagy te magad általi későbbi pontosítására - még hallani fogsz róla track-nyalábra húzás néven)! Ha nincs saját track-ed, olyat "illik" választani, aminek tulajdonosa nem pipálta ki a magam szerkesztem a térképre box-ot, viszont tudni kell hogy más track-jét felrajzolni jóval több problémát hoz magával egy kezdő számára mint a saját track rajzolása (milyen úttípussal rajzoljam? valós a nyomvonal-kilengés stb). A felrajzolandó környéket mindenesetre nem árt valamelyest ismerni. :) (ellenkező esetben a feltöltött track-nek kell minden információs igényt kielégítenie, utcanevek, útburkolat, stb. - ugyanis más forrást nem illik használni - ez lopásnak minősül) Nem fontos a tájegység előzetes kiválasztása, viszont érdemes használni a track feltöltése után vagy a nem lóg ki a tájegységből vágást, vagy a vágás tájegységek mentén opciókat. Ezáltal a megfelelő helyre kerül(nek) a track-(j)e(i)d (más-más tájegységhez tartozó részletei). Ez azért is fontos mert nem lóg ki a nyomvonal a tájegységből, illetve ha több tájegységet is érintettél, a megfelelőben meg is jelenik, berajzolásra készen.


2. A rajzolni kívánt tájegység (értelemszerüen: amire már letöltési jogod van) kiválasztása a http://www.turistautak.hu/regions.php listából a bal oldali feliratra kattintva. Csak azt a tájegysége(ke)t tudod kezdetben kiválasztani letöltésre, amire megkaptad a letöltési jogot! Ez a főoldal dolgozunk menüjéből is elérhető lesz.


3. Először a tájegység track-jeit töltsétek le. Mert ha a tájegységi mp töltéssel kezded és ennek letöltése után elnavigálna(!) a letöltési oldalról, akkor már nem enged vissza a track-ek letöltéséhez. (ha mégis így járnál: a már letöltött tájegységet oldanod kell a zárolás alól, és újra letöltened. Ezt elkerülendő mindig KEZDD A TRACK-ekkel) Első rajzoláskor minden track-et le kellene tölteni (nem csak a sajátot vagy nem csak a feldolgozatlant), így lesz látható, hogy ahol már te track-eltél, ott esetleg más is járt már (ezáltal pontosabb nyomvonal meghúzása lehetséges pld, hisz eleve van egy 5-6 méteres pontatlanság). Mentés helyének válasszatok egy üres könyvtárat pl. "tajegyseg" és oda mentsétek az érkezett fájlt, majd bontsátok ki. Például ilyen struktúrában:

C:\tuhu\zala\zala.mp és C:\tuhu\zala\upload Azaz tájegységenként kell egy-egy mappa, továbbá egy helyen legyen a tájegységet leíró .mp file és a tájegységre összegyüjtött track-eket tartalmazó \upload könyvtár; az utóbbinak struktúrájával, tartalmával nem kell törődni, a winzip vagy wincommander megfelelő helyre rakja majd... (ha pld. tuhu/zala van az egyik panelen, másik panelon ott a zalai trackeket tartalmazó zip, akkor kitömörítéskor berakja a létező (?) tuhu/zala/upload mappádba ennek összes almappáját - havi bontásban van rendszerezve)

(alapértelmezésként az upload könyvtárba bontja ki a zip a track-eket, ezt ne is bántsátok) (érdemes a második rajzolástól a "csak a legutóbbi feltöltésem óta..." opciót választani hogy ne töltse le feleslegesen ugyanazokat a track-eket újra és újra csupán az újakat, illetve a régebbi de a dátum óta módosult track-eket is letölti ilyenkor). választható tömörítés: zip vagy gzip.

4. A Beállítás-sablonokból a legördülő menüből a szerkesztésre sort kellene kiválasztani. Itt fenn a pipákkal már ne variálj, ne rakj be és ne végy el, a sablon olyan beállításokra fog kapcsolni, hogy zárolja a térképet és azt és csak azt töltse neked le ami a szerkesztéshez kell.

(Ha véletlenül mellényomtál, akkor jobb elölről kezdeni, nehogy pl. a turistautak-típuskészlet check-box kipipálva maradjon. Iyenkor ha újra ZÁROLVA le kellene töltened a file-t előtte fel kell hogy oldd az előző (már saját magad által érvénytelennek tekintett zárolást - egyébként NEM engedi a zárolva letöltést): főoldal, dolgozunk, itt a megfelelő tájegységnél a saját nick-edre kattintasz. Van biztonsági kérdés is, erre ugyanis bármily véletlen folytán rákattintva oda lenne a befektetett munkád)

Tömörítést lehetőleg válasszátok ki (szintén zip vagy gzip), hogy gyorsabb legyen a letöltés.


5. Ezután a letöltés gombra kattintva, kb. 0.5-1 perc várakozás után feljövő ablakból a mentés helyének válasszatok ugyanazt a "tajegyseg" könyvtárat amit az előbb a TRACK-eknél a mentés helyére kiválasztottunk (vagy: létrehoztunk). Majd ezt is tömörítsétek ki. (közben a tájegységeknél megjelent a geocaching-nicked, mint aki a térképet zárolva tartja, ezt ellenőrizheted is - csak az a file tölthető majd vissza, aminek a zárolási időpontja megegyezik az adatbázis által nyilvántartott zárolási időponttal)


6. A tajegyseg.mp megnyitása a (a tuhu-s) Mapedit-tel . Nemcsak azért mert ez magyar menüs és a tuhu-s térképszerkesztés igényeire van szabva, hanem ez megfelelő számú (6?) tizedesjegyig dolgozik a koordinátákkal ami az út-illeszkedések miatt FONTOS. A Mapedit e verziója is folyamatos fejlesztés alatt áll, nagyon fontos a friss verzió használata. A linken mindig a legfrissebb verziót találod.

(Ha társítva van a program a .mp kiterjesztéshez, akkor elég ráklikkelni, ha nincs akkor Mapedit/fájl/megnyitás/tajegyseg könyvtár kiválasztás/kitömörített .mp megnyitása) Ha jól csináltad, akkor nem fog panaszkodni hiányzó csatolmányokra.


7. Rajzolás. Pl. egy út berajzolása, ügyelve arra, hogy a csatlakozás a meglevő vonalakhoz illetve már meglévő csatlakozásokhoz pontosan illeszkedjen, megfelelő vonal típus legyen kiválasztva. Ne felejts el a rajzolás kezdetekor 0-t ütni MINDIG, ekkor a 0* szinten fogsz rajzolni (ide rajzolunk!!!). Q, W és N is legyenek bekapcsolva (illesztés a szomszédokhoz, illesztés a mellékletekhez, csatlakozó töréspontok mozgatása) POI-nál a névadás, valamint a Telepules= és a Megye= kitöltése ne maradjon el (de POI a web-en is felvihető nem csak mp-ben. !!!JELENLEG NE VIGYÁL FEL WEB-EN POI-T, NEM JÓ AZ IKONKÉSZLET AMIT HASZNÁL!!! Viszont mp-ben több ikon is rendelkezésre áll nem csak az univerzális EGYÉB). Ha mp-ben viszed fel akkor ikont is válassz neki (a közel hasonló ikonoknál a wiki a mérvadó), ha már létezik a POI de rossz helyen van vagy kérdőjel (egyéb) ikonnal fut akkor fogd-és-vidd arrébb kell rakni, ikoncsere is lehetséges. Web-en viszont fényképet, megjegyzést tudsz a POI-hoz társítani, nem kell letöltened az mp file-t a rögzítéshez, nem kell térképszerkesztőnek lenned hogy felvigyél egy poi-t, stb... [1] Ez esetben a dátumot is praktikus módosítani aznapira. mp-be rajzolandó elemek: itt bővebben olvashatsz ezekről.

Utak esetében kötelezően kitöltendő:

- Track=


Track= (értéke 0,1,2... (3-nál feljebb nem szoktuk emelni, az már a megfelelően pontosított trackszámot jelzi) 0 a "megálmodott" nyomvonal de akkor is tudni kell a két végpontot amiből kiindul, kezdőknek nem javasolt, pld. a bejárt egyetlen tracked alapján igy a track=1 lesz a helyes paraméter. TimeZone : útcsonk / valószínüleg van ott út (Ez más vonaltípussal rajzolt út vagy útcsonk, nem kell beírni alá track paramétert) Track=0 : biztos, hogy van ott út (mert láttam: pl: egyenes utcák településeken) csak nincs felmérve Track=1 : 1-2 nem egymás fedő track, tehát pontsítársa szorul Track=2 : jópár (2-nél nagyobb) egymást fedő track van, felmértnek tekintendő út Track=3 : Ívelve, szépen track kupacra húzott út, kész, nem kell már vele foglalkozni (mármint a vonalvezetésével) Track=3-nál nagyobb = Track=3)

Utak esetében opcionálisan kitöltendő (ha tudod a PONTOS értéket vagy tudod értelmezni magát a paramétert):

- Utcanev=

- Utnev=

- Zsakutca=

- MindenElag=

- Numbers0=

- JelzesMinoseg=

- JelzesFelujitasa=

- KorlatozasIdoszakosan=

- KorlatozasSebesseg=

- KorlatozasSuly=

- BehajtasAutoval=

- BehajtasBiciklivel=

- K= (alapvetően a Kéktúra útvonalának jelölésére szolgál. Ha nem vagy járatos a különböző túramozgalmakban (DDK, K AK stb) akkor ne bántsd)

- Megjegyzes= (ez a paraméter most már tényleg a megjegyzést tartalmazza, ne írd bele a nevedet! Arra van 2 új mező, értéke AUTOMATIKUSAN beíródik feltöltéskor)

- Label= (a turistajelzések miatt)

- MindenElag= (ebből lehet tudni, hogy melyek azok a szakaszok, amelyek már készen vannak, nincsen belőle kiinduló felméretlen út)


Utak esetében az alábbi paramétereket (már) nem kell tölteni (nem lesznek automatikusan töltve, de részben a típusból következik az értékük, részben pedig elavultak): JarhatosagGyalog=;JarhatosagAutoval=;JarhatosagBiciklivel=;JarhatosagBabakocsival=;JarhatosagEsoben=;Szelesseg=;Burkolat=;LakottTerulet=;MennyireSzep=;Zaj=;Fedettseg=;Ivelve=.

A többi paraméter pedig számított érték, hamarosan azok ki is kerülnek az .mp fájlból, hiszen szerkeszteni eddig sem volt szabad őket: Hossz=; HosszFerde=; EmelkedesOda=; EmelkedesVissza=; From=; To=; Csatlakozik=.

Egy kicsit részletesebben a paraméterekről: Zsakutca= (TuHun a zsákutca bármely úttervezôs vonal lehet, annak csak egy paramétere; értékének beállításakor a vonal irányultságát vesszük figyelembe)(=1, ha a szakasz eleje, =2, ha a szakasz vége csatlakozik irány bekapcsolható a polyline kijelölése után de kapcsold ki utána mert bekapcsolásával az egyirányúsági szabályt szoktuk jelezni). Ha az utca nem zsákutca értelemszerűen nem is kell felvenni a paramétert töltésre.

JarhatosagGyalog= (érték A, B, C vagy D lehet) (A a nagyon jól járható, D az egyáltalán nem...)

JarhatosagAutoval= (érték A, B, C vagy D lehet) (értékek értelmezései szintén A-tól "romlanak")

JarhatosagBiciklivel= (érték A, B, C vagy D lehet előbbihez hasonlatosan)

Burkolat= (szöveges felvehető érték előre definiált értékhalmazból pld. föld, aszfalt)

JarhatosagEsoben= (érték A, B, C vagy D lehet)

Szelesseg= (szöveges felvehető érték értékhalmazból pld. országút)

BehajtasAutoval= (érték A, B, C vagy D lehet) (szabadon, fizetős, csak engedéllyel, nem)

BehajtasBiciklivel= (érték A, B, C vagy D lehet)

KorlatozasSebesseg= (50 pld. lakott területen, jó burkolatú úton - csak a számot kell beírni)


ÉRTÉKKÉSZLETEK teljes skálája: http://www.turistautak.hu/documents.php?id=extra_parameterek

Fontos, hogy a tájegység összes track-jét töltsd le mert lehet hogy járt már arra más is mint akinek a track-jét be szeretnéd rajzolni. Kettő (vagy több) nyomvonal mindig pontosabb eredményhez vezet.

(Kezdetnek ne rajzolj sokat, maximum 5-10 vonalat, pár poi-t tartalmazó tracket válassz mert az ellenőrzés akkor több időt vesz igénybe, és ha netán valamit nagyon elrontottál, akkor úgy is elölről kell kezdeni de lehetőség szerint a teljes track-et hiánytalanul rajzold fel hogy könnyebb legyen az ellenőrző rajzoló dolga). ID-kre (azonosító) figyelni kell, már létező út id-jét ne bántsd a daraboláskor. Ugyanúgy poi-t és felületet is egyértelmüen azonosít egy-egy id, mely nem ismétlődhet, a rendszerben hibát okoz ha másolással, stb. hozol létre valamit. Az új elemeknek a szerver fog adni azonosítót, (feltöltés után), a régi de módosított elemeket az azonosító alapján találja meg (ezért nem szabad már meglévő azonosítót törölni). Külön említést érdemel még (de a TuHuWiki többi oldalán is átböngészve vagy a fórumot olvasgatva bizonyára többet fogsz hallani ezekről):

- megfelelő zoom-olási szinten kell rajzolni (kanyarnál, több track-nél fontos hogy kövesse a tracket vagy track-nyalábot. Pocsolya vagy parkoló autó megkerülésénél persze nem kell berajzolni minden kis kormánymozdulatot.

- node-ok pontos illesztése különösen fontos, a csomóponthoz illesztésnél érdemes megcibálni a csomópontot, együtt mozognak-e (ha igen, visszavonással érvényteleníthető az elmozdítás), ha nem: kapsz majd egy piros NAVAID (=Red Navaid = RN) pöttyöt a feltöltés után a szervertől (következő letöltésnél látszik) és úgyis javítanod kell legközelebbi rajzolásodkor, ellenőröd erre különösen figyelni fog. (javítás: rendes bekötés a csomópontba és a piros Navaid kézi törlése - ez utóbbi törlés akár el is maradhat, de saját magad is jobban tudod követni a munkádat ha törlöd, különösen ha többet is kaptál)

- kanyar ívét min. 3 szakaszból kell-illik megrajzolni. 1 node a merőleges kereszteződésnél van!!!

- azonos szinten lévő utak (tehát nem alul- és felüljárók) közös ponttal kell rendelkezzenek. Ez igaz a(z azonos) szintbeli közút-vasút találkozásra is. A szakaszok darabolását a szerver megoldja, kritikus esetben a rajzolónak kell darabolni - ellenőrizendő a 8 méteres szabályt (következő pont).

- 8 m-nél rövidebb utat létrehozni tilos (garmin kimenet nem fordul át, alapvető hiba!!! a valós érték kisebb, de érdemes ezt az értéket megszokni). Ha ilyennel találkoznál inkább kösd be a (már) létező csomópontba vagy a polyline-t úgy kell bekötni hogy ez a szabály ne sérüljön. Pld. kerékpárút (figyelem: nem kerékpársáv! azt nem kell megrajzolni) ami közel fut az úthoz, és kb. 2 méterrel beljebb metszi a kereszteződés... itt egy közös metszéspontba kell bekötni a 3 utat, a kerékpárút meg lesz törve vizuálisan ahelyett hogy egyenesen futna, de ez így helyes, így gyártódnak le a kimenetek. Hogy nézheted meg? Darabolni kell az utat (pontok mozgatása eszköz, jobb klikk, vonal darabolása - a node-ban kettévágja a vonalat (egyéb következmény nélkül és nem is kell visszavonni a vágást) két vonalra. Rákattintva a kérdéses vonalra (ami vagy rövidebb 8 m-nél vagy nem) alul kiírja a pontos vonalhosszt

- kerékpárút jele az oo (két kis o betű, szóköz nélkül, ezt a név mezőbe kell beírni), kerékpársávot (és járdát) nem rajzolunk

- tájegységeken átnyúló utak rajzolásához az illeszkedő tájegységre is kell hogy legalább letöltési jogod legyen. Módja, illetve ehhez pár megjegyzés: A MapEdit-ben nem ajánlott ko-oridináta pontokat copy-paste-elni. (A háttérben scanf/atof/sprintf féle funkciók kezelik ezeket a lebegőpontos adatokat, az esetek többségében nem áll vissza ugyanaz érték.) Emiatt a koordinátapontokat útvonalba vagy POI-ba ágyazva copypaste-eljük - az karakteresen megy. Esetünkben: - először rajzolj az egyik tájegységben egy olyan utat, mely átível a két tájegység határán, legyen egy pontja minél közelebb a két tájegység határához; majd ezt az utat kopipészeld át a másik tájegységbe, végül mindkét tájegységnél a kérdéses pontnál törlöd az átlógó útszakaszokat - vagy megrajzolod az egyik tájegységben a tájegységhatárig az utat, az utolsó pontnál elhelyezel egy POI-t; és ezt a POI-t kopipészeled át a másik tájegységbe s onnan folytatod az út rajzolását; végül mindkét tájegységben törlöd ezt a POI-t. A tájegységet, mint felületet background polygon-nak is nevezzük.

- esetlegesen határon átívelő utaknál is keress tapasztalt segítséget a fórumon, mert az út folytatása és az illeszkedés már OMP-s (open map project)-rajzolóért kiált

- a tájegység hátterét(background polygon) módositani kezdőként és gyakorlat nélkül: tilos (inkább kapcsold ki kezdetben a polygonok mutatását), országhatárt módosítani tilos. Ezek elemi hibák, ne lepődj meg ha újra kell kezdeni a rajzolásod emiatt.

- TZ-t (Time Zone, hozzávetőleg felméretlen útszakaszt jelent) nem paraméterezünk. Itt az alkalmazott vonal típusa a fontos csak! Legalább 20 méter legyen (a hagyomány alapján), hogy jól láthatóan kiáltson trackelésért, de teljesen üres térképi részeken húzható többszáz méteresre is akár. Ha tudod hogy folytatódik az utca, mehet a time-zone a végére. Ez esetben amiből kiindul az nyilván nem zsákutca, ilyenkor a TZ miatt nem is viselkedik úgy mint egy zsákutca. Azért is kell hosszabbra húzni mert úgy a 8 méteres szabály SEM sérül meg, nem kell erre külön figyelned. Ha viszont TUDOD hogy ott van az út, akkor rajzolhatod Track=0-val és megfelelő úttípussal is (ha nincs alatta rögzített nyomvonal).

- alakzatok törlése (csak szükség esetén!). pld: duplán szerepel (pld. egy poi többször fölvive a web-es rögzitési lehetöség és a rögzitő által használt nem friss térkép miatt; megrajzolt utak egymás alatt, vagyis kétszer megrajzolva; felület duplikálódva van, stb.)

- POI törlése (akkor szükséges ha duplikálódás van - jellemzően a web-es felvitel miatt fordul elő)

- polygonok (felületek) rajzolása. Fontos: egymásra nem rajzolunk polygonokat! (ezt lyukasztással oldjuk meg ha egyik a másikon belül van, illetve körülfolyással, ha a határán van) Track után vagy valamilyen utak által körülhatárolt terület megrajzolása és textúrával kitöltése. Tajegyseg= paraméter töltése fontos lenne/ fontos volt a dokumentum írásakor. (hiányában nem jelenik-jelent meg a raszteres http://turistautak.hu/maps.php?id=magyarorszag&image=raster kimeneten a megrajzolt felület) Olvasnivaló a használt polygontípusokról

- poligonok igazítása utakhoz (polyline-okhoz): a node-okat ugyanúgy egymásra kell húzni (piros X-et kell látnod) és megrángatni a csomópontot

- Poligonok lyukasztása: (a példa településen belül, 3 utcára támaszkodó "játszótér" poligon elkészítését írja le) 1. x polyline-on csomópont létrehozása a játszótér egyik sarkának. 2. Y utcán csomópont létrehozása a játszótér másik sarkának. 3. a játszótér poligonjának megrajzolása a két új csomópont felhasználásával 4. a játszótér poligonjának paraméterezése (Tajegyseg=..., polygon helyes kódjának kiválasztása) 5. a játszótér poligon kijelölése (bal egér) - a kijelölő eszköz marad a poligonon 6. a játszótér poligon másolása (jobb egér/másolás) - a kijelölő eszköz marad a poligonon 7. a játszótér poligon duplikálása (jobb egér/beillesztés) 8. a település poligon kijelölése 9. a játszótér poligon hozzáadása a kijelöléshez (Shift+bal egérgomb) - kijelölő eszköz marad a játszótér poligonon 10. a játszótér poligon "kivonása" a település poligonból (jobb egérgomb/Objektumok egyesítése)

- házszámozás http://turistautak.hu/wiki/H%C3%A1zsz%C3%A1moz%C3%A1s

- trackszám emelés, tracknyalábra húzás

- MapSource-ban megjegyzést (kátyús aszfalt, stb.), poi-t, etc.-t hozzáfűzni a (feltöltendő) saját track-hez (ide tartozik még a waypoint-ként felvitt utcanév beírása is melyet a helyszínen olvastunk le /hisz más, kereskedelmi térképről nem veszünk át adatot!!!/).

- szerkesztés MapEdit-ben + a MapSource-ben egyidejüleg a megnyitott (felrajzolandó) track figyelése, minden útelem, POI meg van-e rajzolva. Érdemes párhuzamosan egy MapSource-szal csak az adott berajzolandó tracket nézni, hogy minden eleme, minden információja lehetőleg hiány nélkül felkerüljön a térképre (összes berajzolt POI, a beleírt kommentek megfelelő kezelésével - akár úttípusként, vagy utca neve esetleg útminőség...). Meg kellene szokni a MapEdit és a MapSource váltott képernyővel való használatát a rajzolás alatt, a konkrét track maga is jobban követhető a MapSource-ban (mint az összes track-et becsatolva futó MapEdit-ben), így biztos hogy nem marad el semmi részlet a berajzolásnál. Természetesen MapEdit-be az mp file-t ÉS a tuhu-ra feltöltött (összes) track-eket töltjük be, MapSource-ba meg a tuhu-s (garmin formátumú - így telepítést igényel) magyar tájegységi térképeket ÉS a berajzolandó track-et.

- még hiányzó vízrajz rajzolás/kiigazítás 'POEHALI' orosz katonai térképek segítségével, stb.


8. A kész rajzolás mentése, (nem mentés másként!!! - a teljes mp kell a munkád ellenőrzéséhez) majd tömörítése zip-be. A mentés másként, mod_only-t majd csak feltöltési joggal rendelkezve fogod használni! (később, feltöltési joggal rendelkezve majd a tájegység nevére kattintva tudod ezt a mod_only-t visszatölteni és a szerver válaszüzeneteit megfelelően értelmezni.)


9. A kész rajzolt .zip feltöltése az egyéb (OTHERS) tájegységben létrehozott adatlapra Nem kell bejelölni a zip kibontását, az ellenőr szintén zip-ben szeretné letölteni. http://www.turistautak.hu/tracks.php?action=add

Megjegyzésként a rajzolt újdonságokról egy tömör összefoglalóval pl. "szekérutak Tornaszilárd közelében... új POI-k, az [xxxxx] track feldolgozása stb." Egy végleges megjegyzés valami ilyesmi: [20152] feldolgozása. Bakonszegen poligon igazítás, Biharkeresztesen utak rajzolása.

Itt a szögletes zárójelbe rakott track-ID egyben linkként is müködik majd, rámutat a feldolgozott track-re. Egyben a feldolgozott track-et (de csak ha teljesen készre van rajzolva) át kell billenteni feldolgozottra. (A track-eknél a feldolgozva oszlopban katt a "ma, én" feliratra.)

Ha újabb rajzolásod van, akkor ne hozz létre új adatlapot az OTHER-ben, hanem használd a régi other-ses adatlapodat ahonnan töröld a régi .mp file-odat és megjegyzéseidet! Egy adatlap bőven elég egész gyakorló pályafutásodra, ha már feltöltötték az aktuális rajzolásodat, törlöd a file-t az others adatlapon, ha kész az új rajzolásod, módosítod a nevét, a megjegyzéseket és feltöltöd a tömörített TELJES MP file-t. Akkor is elég egy adatlap, ha már több tájegységben rajzolsz. Az mp-ket mentsd beszélő névvel :) Ha törölted volna bármi okból az others adatlapodat, a szerverről ez attól még nem törlődik véglegesen, régebbi hozzászólásod alól el tudod érni... Ez a törlés természetesen csak az others tájegységben lévő próbarajzolási adatlapokra vonatkozik!!! A felméréseket, track-eket ami(ke)t 1-1 tájegységhez tartozó adatlapra tettél fel a saját neveden ez nem vonatkozik, ezeket ne töröld (!!!), az egész tuhu-s közösségnek szüksége van rá (későbbi nyomvonal-pontosítások, látni hogy van track a berajzolt új alatt, stb.), az egész struktúra ezekkel a track-ekkel együtt él.


10. A térképszerkesztés fórumon jelezni, hogy elkészültél a rajzolással és ezt az others adatlapot (elötte az adatlapodon kattins rá:...ahogy mások látják...! és úgy másold át a linket) lehetőség szerint belinkelve KÉRNI az ellenőrzést. Nem kell kétségbeesni ha napokig foglalnád a tájegységet (mindenki volt kezdő egyszer - ez bocsánatos "bűn" :), ha valaki rajzolni szeretne úgyis tesz róla hogy találjon olyan rajzolót akinek joga van bírálatra. Ha úgy találod hogy elveszett a kérésed a fórumon folyó vita hevében: esetleg be lehet linkelni még egyszer (győződj meg azért hogy működik-e a link az adatlapodhoz, ott fenn van-e a feltöltött file-od). A betűkön ill. számokon kívül a többi karakterre vigyázni kell, lehet hogy valamely html szintaktika részeként formázási parancsot adsz ki, az új hozzászólásnál keresd ill. használd a PRÓBA gombot!


11. Várni míg valaki ellenőrzi (a fórumra érdemes ránézni mert lehet az is válasz hogy nem látják az anyagodat) és a kapott fórum-os vagy email-es válasznak megfelelően javítani, vagy örülni, hogy minden jó lett. És: tanulni-tanulni-tanulni. Sok sikert! (Ez után a nálad lévő mp fájlt már NE használd rajzolásra, újra le kell töltened ha megint élesben rajzolni akarnál! A szerver egyébként nem engedné a rajzolásod visszatöltését.) a szerver üzeneteinek magyarázata. Elegendő sikeres próbálkozás (10-15?) és kitartás után a feltöltési jogkört is megkapod. És ne feledd: bármilyen felmerülő kérdés esetén keresd a térképszerkesztés fórumot, illetve amint lektor szegödik melléd, ő is fel fogja kínálni a folyamatos támogatást. Inkább kérdezz és ezután csináld jól (fórumon feltett kérdés az újaknak mindig segítség és Te is tanulsz a válaszból), minthogy duplán dolgozz. S hogy kik is rajzolnak?

figyelmedbe ajánlom még: videók by urbalazs (az itt említett SABLONOK már nem létező fogalom, a paramétereket annál pontosabban kell megadni - e lap közepén a paraméterek és a 3 élő link az utak-nevezetes pontok-felületekhez!). A videókból sokat lehet tanulni, letöltése és többszöri figyelmes tanulmányozása ajánlott) http://openmaps.eu/geoview_hu itt megtekinthetők a POI-k is, ez egy openmaps web-es kimenet (legalább 1.6-os JAVA szükségeltetik a megtekintéshez, értelemszerűen előtte installálni kell)