Fejlesztési irányok

A Turistautak.hu wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen VillanyGabi (vitalap | szerkesztései) 2009. május 19., 18:00-kor történt szerkesztése után volt.

Alapvetően két fejlesztési irányt különböztethetünk meg: adatok gyűjtését és az adatokra épülő szolgáltatások bővítését.

Adatok

A turistautak.hu alapvető adattartalmát a jelzett turistautak nyomvonalai jelentik. Ezt GPS-es felmérések alapján bővítjük, a bejárt utakat utólag, számítógépen kézzel átrajzoljuk, csomópontok között szakaszoljuk.

Az eredeti elképzelés időközben kibővült annyiban, hogy a jelzett turistautakon kívül a terepen való közlekedésben, tájékozódásban fontos vonalakat is felmérjük. Ilyenek: aszfaltutak, erdőgazdasági utak, fontosabb ösvények.

Az utak puszta nyomvonalán kívül számos egyéb jellemzőt is rögzítünk az adatbázisban, például az út burkolatát, szélességét, járhatóságát.

Felmérjük az utakhoz kapcsolódó fontosabb terepi pontokat, például a kutakat, buszmegállókat, kilátóhelyeket, boltokat. Ezekhez rögzítjük a turisták számára érdekes adataikat, például a bolt nyitvatartását, a turistaszállás telefonszámát. Mivel mindent GPS koordinátákkal együtt tárolunk, ezek a pontok közvetlenül meg tudnak jelenni a vonalak mellett a térképeken.

Néhány felületszerű dolgot is gyűjtünk-mérünk-tárolunk: erdőfelületek, tavak, településkontúrok (ez utóbbit a Navi-Gate Kft. bocsátotta rendelkezésünkre, ezúton is köszönjük, terepi mérések alapján pontosítjuk).

Adatok terén a fejlesztés fő iránya jelenleg Magyarország főbb, leggyakrabban látogatott tájegységeinek minél teljesebb bejárása és feldolgozása. Elsősorban a papír-turistatérképekkel lefedett területekre, azokon belül elsőként középhegységeinkre koncentrálunk.

Szolgáltatások

Az összegyűlt adatok alapján térképet jelenítünk meg a webfelületen, illetve számos letölthető formátumban.

A weben először SVG (Scalable Vector Graphics) formátumú képként jelentek meg térképeink. Ennek előnye, hogy mindössze egy kisméretű, egyszerűen telepíthető böngésző-bővítményt igényel és onnantól a weboldalba ágyazva jelenik meg a nagyítható, interaktív térkép. Háttérként az amerikai NIMA ingyenesen és szabadon használható műholdképeit használtuk. A térképen megjelent az adatbázisunk mindhárom objektumtípusa: pontok, vonalak, felületek.

Az SVG térkép nagyítható, mozgatható, és a rajzi elemei aktívak, tehát egyenként kattinthatók. Vonalszakaszok sorozatának kijelölésével összeállíthatunk útvonalakat, amelyeknek megtudhatjuk a hosszát, szintemelkedését, magassági diagramját. Az útvonalak összeállításában automata útvonaltervező is segítségünkre van, ez a kijelölt pontok között megkeresi a legrövidebb útvonalat.

Idővel aztán kinőttük az SVG korlátait, ugyanis olyan sok utat mértünk fel, amelyet az SVG-megjelenítő egyszerűen nem bírt kirajzolni belátható időn belül. Raszteres térképpel váltottuk ki, amelynek a sebességen túl nagy előnye, hogy az egész országot egységesen ábrázolja (az SVG tájegységenként volt). Az új térkép is nagyítható, valamint az útvonaltervezés is működik rajta, továbbá domborzatárnyékolás segíti a térképolvasást.

A térképi objektumok (pontok, vonalak, felületek) letölthetők többféle GPS-es program formátumában. Külön gondoltunk a legelterjedtebb GPS-márka használóira: automatikus útvonaltervezésre Garmin-turistatérképek is letölthetők, ezek a GPS-hez mellékelt MapSource programmal a készülékbe tölthetők és alkalmasak arra, hogy (megfelelő típusokon) a terepen megkeressék a célhoz vezető utat, valamint a fordulópontokon navigációs utasításokat adjanak.

Szolgáltatások terén fő fejlesztési irány az adathalmaz minél szélesebb körű kihasználása által minél könnyebben kezelhető, átfogó információt adó weboldal kialakítása. Célunk az, hogy túrák tervezéséhez, előzetes tájékozódáshoz, túracélpontok és útvonalak kiválasztásához minél jobb segítséget tudjunk adni.

Mindkét fejlesztési főirányban várjuk azok segítségét, akik késztetést éreznek magukban arra, hogy részt vegyenek ebben a munkában. Az adatfeldolgozás munkafolyamatainak részletes leírása beszámol arról, hogy milyen sokrétű, többféle megközelítést igénylő feladatról van szó.